Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.
Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.
Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.
(Szép Ernő)

NE LÁSD a megvadult, habzó szájú, barmok seregét,
amint a kietlen pusztába az utolsó virágokat tiporják szét!....

NE HALLD a világ velőtrázó sikolyát és utolsó halálhörgését,
amint egy utolsó villanással porrá válva eléri végzetét!....

NE SZÓLJ, HA EDDIG IS HALLGATTÁL !!!!
MERT MÁR KÉSŐ!!!
KÉSŐ.....
KÉSŐ.....

KÉSŐ!?

Nagy László (1925–1978)

Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
õ küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetõk helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

A reményhez!

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...
Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját,

hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.



Mindenkinek: Boldog, Szeretettben gazdag, Reményekkel teli, Karácsonyt, Kívánok !